Join MultiplyOpen a Free ShopSign InHelp
MultiplyLogo
SEARCH

 Valentinus Irodalmi Honlapja

Képek

XII. BAKONYI BETYÁRNAPOK. ORSZÁGOS BETYÁRTALÁLKOZÓ
2010. AUGUSZTUS 6 – 7


2010. augusztus 6 – 7 – én ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg Zircen a XII. Bakonyi Betyárnapok. Országos Betyártalálkozó nevű rendezvényt. A különféle árusok és szórakoztató egységek már napokkal előtte elfoglalták a helyüket a Sportpálya előtti füves területen és járda mellett, hogy időben fogadhassák a szórakozni vágyó közönséget. A rendezvény fővédnöke Horváth Gergely, a magyar Turizmus ZRT. vezérigazgatója volt. A kétnapos rendezvényt Csizmadia Géza Fő Betyár vezényelte le egyedi humorával és szakértő hozzáértésével.
Mint mindig, a programok most is délután 17 órától a vadételfőző versennyel kezdődtek, majd 18 órakor következett az ünnepi megnyitó. A megjelenteket köszöntötte Talabér Márta Országgyűlési képviselő, a Magyar Turizmus ZRT közép – dunántúli igazgatója Bodrogai László, valamint Ottó Péter Zirc város polgármestere.
A nézőközönség jókat derült, amikor a színpadon megkezdődött a nem éppen betyárételnek számító pizza evő verseny, ahol a résztvevőknek egy felerősített bajusz akadályoztatása mellett kellett magukba gyűrni a falatokat. Ezt követően ugyanitt óriás képviselőfánk evészeti verseny is volt, ahol egy pici lány, aki alig érte fel az asztalt is versenybe szállt.
Az est hátralévő idejében először „Betyárkodjunk a Bakony szívében együtt” – címmel néptánc bemutatók következtek. A műsorban fellépett Dékmárné Forgács Zsuzsanna, Szollár Szilvia, Kreutz Károly néptáncosok, valamint a Zsirec Néptánccsoport és az Égigérő Fa Hagyományőrző Csoport Zircről.
A Zirci Reguly Antal Általános Iskola 6. osztályos tanuló testvérpárja Bicski Ádám és Bicski Bálint hangulatos mese előadásán szórakozhattunk, majd a „Kinderkranz” Német Nemzetiségi Tánccsoport szintén Zircről, fergeteges bemutatója következett.
Dr. Sipőcz József Savanyó Józsi, az utolsó Bakonyi betyár egyenes ági leszármazottja mesélt a viharos életű elődjéről, amelyet kutatásai alapján könyvben is megörökített. Szorosan a témánál maradva ezt követően „Betyárvilág – Nóták innen, s onnan” – címmel Petus Mónika énekében gyönyörködhettünk.
Egy évvel ezelőtt Nagy Bandó András humorista, író, a helyszínen megkapta a Bakonyi betyár címet, ezért kötelességének tartotta az idén is részt venni a rendezvényen. Egyedi humorával megjelenített műsorával 80 percen keresztül ismét megmozgatta a rekeszizmainkat.
21 órakor került sor az eredményhirdetésre, amelyen díjazták a vadételfőző versenyen helyezést elért személyeket és kollektívákat, akik oklevéllel és ajándékokkal lettek jutalmazva a támogatók jóvoltából. (15 csoport indult a versenyben. A fényképeken legtöbbjük megtalálható).
Az idei Bakonyi Betyár címet és a Csárdabéli Szépasszony címmel járó oklevelet és jutalmakat szintén a mai estén vehették át az arra méltónak találtatott személyek. Videó felvételen megtalálhatóak a díjazott személyek.
A sikeres nap lezárásaként a Zirci Vigadó következett. Ebben fellépett ifj. Vass György és cigányzenekara, Vincze Kitti és barátai, Nagyné Honyecz Valéria és Pilka Sándor, Matyi – Bán duó (harmonika – dob) hangszereken.
Szombaton délelőtt folytatódtak a tervezett programok. 10 órától a lovas pályán fogatosok baráti találkozója volt, ahol tanúbizonyságát adhatták rátermettségükről a különféle kategóriájú fogatokkal azok hajtóik.
13 órától Gyermekprogramok, gyermek animáció (Kézműves liget, játszóház…) és „Csepű – Lapu – Gongyola” népi, ügyességi sportjátékokon vehettek részt a fiatalok.
14 órakor a lovasok és fogatosok felvonulásával folytatódott a rendezvény, ahol a 82 – es főközlekedési útvonal egy szakaszán vonultak muzsikaszóval a résztvevők. A zenét a Bakonyszentkirályi Ivanovics Imre szolgáltatta harmonikán.
14:30 kor kezdetét vette „A nagy bevonulás”, amikor a visszatérő lovasok és fogatosok Varga Antal a Bakonyi Lovas Klub alapító tagjának hozzáértő bemutatásával elvonultak a színpad előtt. Meglepetés vendégként Brunner Márta énekes színésznő lóhátról elénekelt néhány gyönyörű dalt, majd a színpadon is folytatta a nézőközönség legnagyobb örömére.
Délután 15 órától a lovas pályán elkezdődött a díjugrató bemutató és verseny, a színpadon pedig Nagy Bandó András „Mutassunk szamárfület” című verses – dalos interaktív műsora következett gyermekeknek és nagyszüleiknek egyaránt ajánlva. 16 órai kezdettel pedig a színpad előtti füves területen a Bakonyi Lovas Klub tagjainak ügyességi bemutatóját láthattuk. A szakkommentátor itt is Varga Antal volt.
17: 30 – kor Csepin Péter lépett színpadra „40 000 km lóháton” – című élménybeszámolójával, majd a Groovehouse együttes következett egy fergeteges koncerttel. Utánuk a kitűnő hangú énekesnő Szűcs Judith lépett a reflektorok fényébe és örvendeztette meg a hallgatóságot gyönyörű dalaival.
20 órától pedig Kádárné Hegedűs Veronika és a Fő Betyár műsorvezető Csizmadia Géza páros magyar nóta és operett dalok bemutatásával aratott zajos sikert.
Az ifjúságnak sem lehetett hiányérzete akkor, amikor a fiatal szép lányokból álló FREE Dance tánccsoport lépett színpadra modern, a jelenkor fiatalos ízlésének megfelelően koreografált műsorával. Őket a szintén fiatal rocker (saját maga által felvállalt titulus is ez egyben) énekesnő Tóth Gabi követte, aki a maga közvetlen stílusával magával tudta ragadni még a nem éppen ifjú nézőket is.
Utána egy kis eredményhirdetés és díjátadás következett a napközben lezajlott lovas programokról, majd a RETRO zenekar lépett színpadra. Műsoruk közben 22:30 – kor egy kb. 10 perces tűzijátékban gyönyörködhettünk. 23: 30 – kor a nagyszerű harmonikás Márió vette át a terepet az együttestől és az Ő sajátos, elragadó stílusában szintén megmozgatta a nem lankadó közönséget, akik közül sokan táncra is perdültek.
0:30 – tól „Betyár jó Buli” – címmel fergeteges hangulatú utcabál kezdődött a RETRO zenekar közreműködésével.
A rendezvény egész ideje alatt a „Mesterségek Utcájában” – népi kismesterségek bemutatója és kirakodóvásár is volt. Mindkét napon saját maga árulta és dedikálta könyveit ugyanitt Nagy Bandó András a Szamárfül Kiadó sátrában. Az éhes és szomjas vendégek részére pedig a „Bakonyi Ízek Utcája” – tipikus bakonyi ételekkel, bakonyicumokkal állt a szolgálatukra. Ezen kívül különféle alföldi jellegű ételeket és italokat, mindkét tájegység pálinkáját is meg lehetett kóstolni és nótáskedvre derülni tőle. Volt élmény és vidámpark is, ahol a legkisebbektől kezdve a felnőtt korosztályig mindenki megtalálhatta azt, amit ki szeretett volna próbálni. A rendezvény egész ideje alatt működött a Betyárposta, ahol betyárnapos képeslap és alkalmi bélyegzővel ellátott feladásra is lehetőség nyílott. Akinek sétakocsikázásra támadt kedve, annak is megadatott ez az élmény, mert a Bakonyi Lovas Klub közreműködésével el lehetett menni egy kis városnézésre. Ezen kívül a Bakonybéli Dorbi CSI – HU – HU kisvonat is szívesen sétára vitte az érdeklődőket.
Zárásként elmondhatjuk azt, hogy a két nap alatt az időjárás is kegyes volt hozzánk, mert egy kis szemerkélő esőcske kivételével minden tervezett programot meg lehetett tartani. A szervezők megelégedéssel térhettek nyugovóra, hogy nem sokkal később elkezdhessék majd a következő évi, XIII. rendezvény szervezését, ami nem is kis feladat.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc, 2010. 08. 10.

2010_08060004.JPG
  
2010_08060006.JPG
  
2010_08060016.JPG
  
2010_08060020.JPG
  
2010_08060024.JPG
 1 Comment 
2010_08060025.JPG
  
2010_08060028.JPG
  
2010_08060031.JPG
  
2010_08060033.JPG
  
2010_08060035.JPG
  
2010_08060038.JPG
  
2010_08060040.JPG
  
2010_08060044.JPG
  
2010_08060049.JPG
  
2010_08060051.JPG
  
2010_08060054.JPG
  
2010_08060055.JPG
  
2010_08060058.JPG
  
2010_08060059.JPG
  
2010_08060061.JPG
  
2010_08060062.JPG
  
2010_08060063.JPG
  
2010_08060065.JPG
  
2010_08060067.JPG
  
2010_08060068.JPG
  
2010_08060070.JPG
  
2010_08060072.JPG
  
2010_08060074.JPG
  
2010_08060076.JPG
  
2010_08060078.JPG
  
2010_08060080.JPG
  
2010_08060082.JPG
  
2010_08060083.JPG
  
2010_08060084.JPG
  
2010_08060087.JPG
  
2010_08060090.JPG
  
2010_08060091.JPG
  
2010_08060096.JPG
  
2010_08060098.JPG
  
2010_08060102.JPG
  
2010_08060103.JPG
  
2010_08060109.JPG
  
2010_08060110.JPG
  
2010_08060112.JPG
  
2010_08060114.JPG
  
2010_08060115.JPG
  
2010_08060116.JPG
  
2010_08060118.JPG
  
2010_08060121.JPG
  
2010_08060123.JPG
  
2010_08060124.JPG
  
2010_08060125.JPG
  
2010_08060128.JPG
  
2010_08060130.JPG
  
2010_08060132.JPG
  
2010_08060133.JPG
  
2010_08060134.JPG
  
2010_08060135.JPG
  
2010_08060137.JPG
  
2010_08060139.JPG
  
2010_08060153.JPG
  
2010_08060167.JPG
  
2010_08060173.JPG
  
2010_08060174.JPG
  
2010_08060177.JPG
  
2010_08060187.JPG
  
2010_08060190.JPG
  
2010_08060194.JPG
  
2010_08060196.JPG
  
2010_08060198.JPG
  
2010_08060199.JPG
  
2010_08060200.JPG
  
2010_08060203.JPG
  
2010_08060208.JPG
  
2010_08060211.JPG
  
2010_08060212.JPG
  
2010_08060219.JPG
  
2010_08060221.JPG
  
2010_08060225.JPG
  
2010_08060230.JPG
  
2010_08060233.JPG
  
2010_08060235.JPG
  
2010_08060238.JPG
  
2010_08060243.JPG
  
2010_08060244.JPG
  
2010_08060248.JPG
  
2010_08060253.JPG
  
2010_08070002.JPG
  
2010_08070004.JPG
  
2010_08070004.JPG
  
2010_08070006.JPG
  
2010_08070007.JPG
  
2010_08070008.JPG
  
2010_08070010.JPG
  
2010_08070013.JPG
  
2010_08070014.JPG
  
2010_08070016.JPG
  
2010_08070017.JPG
  
2010_08070018.JPG
  
2010_08070021.JPG
  
2010_08070024.JPG
  
2010_08070026.JPG
  
2010_08070029.JPG
  
2010_08070031.JPG
  
2010_08070032.JPG
  
2010_08070036.JPG
  
2010_08070038.JPG
  
2010_08070040.JPG
  
2010_08070043.JPG
  
2010_08070046.JPG
  
2010_08070047.JPG
  
2010_08070049.JPG
  
2010_08070052.JPG
  
2010_08070054.JPG
  
2010_08070055.JPG
  
2010_08070061.JPG
  
2010_08070065.JPG
  
2010_08070069.JPG
  
2010_08070071.JPG
  
2010_08070072.JPG
  
2010_08070077.JPG
  
2010_08070079.JPG
  
2010_08070081.JPG
  
2010_08070085.JPG
  
2010_08070086.JPG
  
2010_08070088.JPG
  
2010_08070094.JPG
  
2010_08070098.JPG
  
2010_08070100.JPG
  
2010_08070105.JPG
  
2010_08070107.JPG
  
2010_08070108.JPG
  
2010_08070110.JPG
  
2010_08070111.JPG
  
2010_08070112.JPG
  
2010_08070113.JPG
  
2010_08070115.JPG
  
2010_08070117.JPG
  
2010_08070119.JPG
  
2010_08070121.JPG
  
2010_08070123.JPG
  
2010_08070127.JPG
  
2010_08070130.JPG
  
2010_08070132.JPG
  
2010_08070137.JPG
  
2010_08070139.JPG
  
2010_08070141.JPG
  
2010_08070144.JPG
  
2010_08070146.JPG
  
2010_08070153.JPG
  
2010_08070155.JPG
  
2010_08070158.JPG
  
2010_08070163.JPG
  
2010_08070165.JPG
  
2010_08070170.JPG
  
2010_08070171.JPG
  
2010_08070173.JPG
  
2010_08070174.JPG
  
2010_08070178.JPG
  
2010_08070179.JPG
  
2010_08070180.JPG
  
2010_08070186.JPG
  
2010_08070187.JPG
  
2010_08070192.JPG
  
2010_08070194.JPG
  
2010_08070197.JPG
  
2010_08070198.JPG
  
2010_08070202.JPG
  
2010_08070215.JPG
  
2010_08070220.JPG
  
2010_08070229.JPG
  
2010_08070230.JPG
  
2010_08070259.JPG
  
2010_08070262.JPG
  
2010_08070263.JPG
  
2010_08070264.JPG
  
2010_08070273.JPG
  
2010_08070279.JPG
  
2010_08070280.JPG
  
2010_08070286.JPG
  
2010_08070287.JPG
  
2010_08070290.JPG
  
2010_08070295.JPG
  
2010_08070311.JPG
  
2010_08070320.JPG
  
2010_08070324.JPG
  
2010_08070325.JPG
  
2010_08070326.JPG
  
2010_08070328.JPG
  
2010_08070349.JPG
  
2010_08070352.JPG
  
2010_08070356.JPG
  
2010_08080002.JPG
  
2010_08080004.JPG
 1 Comment 
2010_08080006.JPG
  
2010_08080008.JPG
  
2010_08080012.JPG
  
2010_08080014.JPG
  
2010_08080020.JPG
  
2010_08080022.JPG
  


kinszi wrote on Aug 12, '10
Látványos és hangulatos volt a képek szerint:)
Köszönöm, hogy feltetted a képeket, és írtál az eseményről.
kinszi wrote on Aug 12, '10
Programokból bőven lehetett válogatni:))
valentinus1 wrote on Aug 12, '10
Kedves Zsuzsa!
Így igaz. A két nap bővelkedett érdekes és szórakoztató, kikapcsolódó programokban. A videókon ebből is hoztam egy kis izelítőt. Köszönöm szépen, hogy megnézted-:)))
Szeretettel:Valentinus
saszabo wrote on Aug 13, '10
Köszi a beszámolót és a fotókat. Nagyszerű esemény lehetett. Üdv: Sándor
valentinus1 wrote on Aug 13, '10
Kedves Sándor Barátom!
Valóban nagyszerű volt a rendezvény. Köszönöm szépen, hogy megnézted és elolvastad a fényképes tudósításomat-:)))
Szeretettel:Valentinus
Add a Comment